

Rólunk

A Bázakerettye Jövőjéért Közhasznú Alapítvány 2010 óta van jelen Bázakerettye közösségi életében. Az alapítás óta eltelt másfél évtizedben saját projektek és partneri együttműködések keretében, hol szervező-kivitelezői, hol szponzori szerepet felvállalva a helyi közösségi élet meghatározó szerelőjeként tevékenykedtünk Bázakerettye fejlődéséért. Legfontosabb céljaink közé tartozik olajipari múltunk és hagyományaink megőrzése, közművelődési programok szervezése és a helyi turizmus támogatása. Projektjeinket pályázati támogatásokból, illetve civil és versenyszférából érkező adományok segítségével valósítjuk meg. Munkánk során együttműködünk a település önkormányzatával, civil szervezeteivel és vallási közösségével egyaránt.
Honlapunk nem csak az alapítvány mindennapjairól, projektjeiről, terveiről ad sok hasznos és érdekes információt, hanem Bázakerettye múltjáról, jelenéről, természeti értékeiről és ipartörténeti emlékeiről is.
Nézz szét nálunk, ismerj meg bennünket közelebbről!
Aktualitások
Helló Világ!
Üdvözlet a WordPress-ben! Ez az első bejegyzés, amelyet lehet akár módosítani, akár törölni, aztán kezdődhet az írás, a tartalommal történő feltöltés.
Legyél a támogatónk
Tevékenységünket csak abban az esetben tudjuk hatékonyan végezni, ha elegendő anyagi forrás áll rendelkezésünkre. Az Alapítvány Kuratóriuma minden lehetőséget megragad, hogy a terveink megvalósításához szükséges pénzügyi fedezetet előteremtse, többek között hálás szívvel fogadunk minden felajánlást és adományt, amellyel közelebb kerülhetünk céljaink eléréséhez.
Amennyiben tevékenységünk elnyerte tetszését és szeretné támogatni a munkánkat, ezen keresztül pedig Bázakerettye fejlődését, az alábbi módok egyikén megteheti:
Banki átutalással
Számlaszámunk 75000260-15005173 (MBH Bank)
(A közleménybe kérjük beírni: „Adomány az alapítvány alapító okiratában foglalt céljaira”)*
Adó 1% felajánlással
Adószámunk: 18273304-1-20
Amennyiben más módon támogatna bennünket, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a megadott elérhetőségek egyikén.
*Alapítványunk közhasznú szervezet, így a vállalkozói adományozókat különböző adókedvezmények illetik meg. https://www.nonprofit.hu/tudastar/Vallalati-szemszogbol-az-adomanyozas
Aktualitások

85 éve a magyar olajipar bölcsője Bázakerettye
NEAO-KP-1-2022/2-001313 – 85 éve a magyar olajipar bölcsője Bázakerettye című pályázata 1 020 000 Ft összegű vissza nem térítendő támo
Kapcsolat
Bázakerettye Jövőjéért Közhasznú Alapítvány
Székhely: 8887 Bázakerettye Fő u. 4
Email: alapitvany@bazakerettye.hu, info@bazakerettyeert.hu
Webcím: www.bazakerettyeert.hu
Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100083396380111
Adószám: 18273304-1-20
Vármegyei nyilvántartási szám: 1088/2010
Országos azonosító: 039/2010